MENÜ
EN | HU

Egészségipar és orvostechnológia

Magyarország egészségipara, köszönhetően az orvoslás történelmi hagyományainak, az alkalmazott eljárások és technológiák, valamint az egyetemi oktatás magas színvonalának, a világ élvonalába tartozik. Így intenzív és folyamatos a nemzetközi érdeklődés a magyar termékek és szolgáltatások iránt. Az egészségügyi eljárások szigorú ellenőrzése, a modern eljárások és technológiák, a magasan kvalifikált munkaerő kiemelkedő versenyelőnyt jelentenek a magyar vállalkozások számára.

A gyorsütemű tudományos fejlődésnek köszönhetően az egészségügyi műszergyártás, valamint a gyógyszeripar komoly potenciállal rendelkeznek a külpiacokon. Annak érdekében, hogy a szegmensben tevékenykedő magyar vállalkozások termékei és technológiai megoldásai széles körben ismertté váljanak a külpiacokon, a Magyar Nemzeti Kereskedőház többek között a legnevesebb nemzetközi kiállításokon biztosít megjelenési lehetőséget, úgymint az Arab Health vagy a Medica.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház közreműködésével számos, az ágazatban tevékenykedő magyar vállalkozás ért el exportsikereket. A 2017-es évben például magyar kórháztechnikai megoldásokkal és orvosi eszközökkel modernizálhatja kórházait Koszovó. 

 




Elérhetőségek

MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.

1095 Budapest, Ipar utca 5.
(Down Town Irodaház)

Telefonszám: +36 1 810-1600
Email: info ( kukac ) tradehouse ( pont ) hu
Fax: +36 1 810 1601

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Együttműködő partnereink

Kattintson a nagyításhoz

Cégregisztráció