Kezdőlap | Szakmai információk
EN | HU

InnoTrade

A Magyar Nemzeti Kereskedőház kulcsfontosságú állami és piaci szereplőkkel együttműködve indította el InnoTrade elnevezésű startup programját, amelynek célja a hazai innovatív vállalkozások külpiacra segítése.

A startup közösség felől érkező visszajelzések azt bizonyították, hogy ugyan az induló innovatív vállalkozások a legtöbb esetben piacképes termékekkel, szolgáltatásokkal rendelkeznek, de megfelelő erőforrások hiányában nem képesek a sikeres külpiaci tevékenység megvalósítására, ötletük nemzetközi piacokon történő validálására. Ennek egyik legfőbb oka, hogy kapacitásaik legnagyobb részét a termék, szolgáltatás előállítására, fejlesztésére fordítják, és így elesnek attól a lehetőségtől, hogy külföldön élesben, a célközönségük előtt teszteljék projektjüket, tehát nem kapnak hiteles, valódi piaci visszajelzéseket. 

Kezdeményezésünk hiánypótló, hiszen ezeket a problémákat kívánja orvosolni, törekvésünk, hogy olyan stabil magyar szereplővé váljunk, amely kiszámíthatóan, megbízhatóan és folyamatosan képes támogatni a startupok külföldi rendezvényeken való megjelenését.

Az InnoTrade program keretében számos neves nemzetközi eseményen biztosítunk kiállítási, megjelenési lehetőséget az ígéretes startupoknak, amely kiváló alkalmat nyújt a potenciális partnerekkel és befektetőkkel való kapcsolatépítésre és az adott piac igényeinek megismerésére. Mi vállaljuk az adott rendezvényhez kapcsolódó, a belépőjeggyel, szállással és a kiállítóhellyel kapcsolatos költségeket, valamint felkészítjük a résztvevőket a professzionális külpiaci megjelenésre, segítünk a pitch tökéletesítésében, illetve hasznos, a sikeres piaci tevékenységet célzó információkat nyújtunk.

A programra azon magyar startupok jelentkezését várjuk, amelyek már rendelkeznek prototípussal, globális piacra lépnének és folyékonyan beszélnek angolul.  

www.innotradeprogram.hu