MENÜ
EN | HU

Miért kell a designnak a technológia és a technológiának a design?

Nagy érdeklődés kísérte a Design Hét Budapesthez kapcsolódóan, 2017 október 13-án megrendezett, Smart Design Workshopot. Az Innotrade, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Design Hét Budapest közös rendezvényén több mint 80-an vettek részt.

A szervezők elkötelezettek a hazai startupok naprakész információval való ellátásában, a hazai vállalkozói kultúra nemzetközi trendekhez igazításában valamint a lehetséges befektetői elvárások megismertetésében. A hallgatóság nagy figyelemmel kísérte a szellemi tulajdon védelmét célzó, itthon is elérhető eszközrendszer bemutatását. A rendezvény központi gondolata volt, hogy az egyes területeken dolgozó vállalkozók miként tudnak egymást erősítve piacra jutni. A korszerű design és innovatív technológiák összekapcsolása új fogyasztók elérését teszi lehetővé mindkét szegmens számára. Épp ezért a rendezvény egyik célkitűzése a két területen működő vállalkozások párbeszédre, közös alkotó munkára ösztönzése.

A hasznos információkon túl, az eseményen 5 startup kapott lehetőséget, hogy egy nyilvános pitch versenyen mutassa be felkészültségét a befektetők megnyeréséért. A befektetői köröket képviselő zsűri tagok 2 versenyzőt (Project Atmo, Leopoly) ítéltek a legsikeresebbnek. A győztesek kiválaszthatják, hogy melyik világszintű rendezvényen kívánnak részt venni az Innotrade program támogatásával.

Értékes nyeremények vártak a hallgatóságra is. A nemzetközi trendek megismerésére kiváló lehetőséget biztosít a körükben kisorsolt egy-egy belépőjegy a jövő évi CeBIT illetve Mobile World Congress kiállításra. 

Elérhetőségek

MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.

1095 Budapest, Ipar utca 5.
(Down Town Irodaház)

Telefonszám: +36 1 810-1600
Email: info ( kukac ) tradehouse ( pont ) hu
Fax: +36 1 810 1601

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Együttműködő partnereink

Kattintson a nagyításhoz

Cégregisztráció