MENÜ
EN | HU

Magyar kereskedőház nyílt Namíbiában és Zambiában

A Magyar Kormány Déli Nyitás külgazdasági stratégiájának végrehajtása keretében, az MNKH 2015. április 30-án egyidőben nyitotta meg zambiai és namíbiai kereskedelmi központját. A külgazdasági együttműködések elindítása mérföldkő Magyarország és e két dinamikus növekedést produkáló afrikai ország relációjában, hiszen korábban csupán érintőlegesek voltak a gazdasági kapcsolatok.

Zambia az elmúlt évtizedben elsősorban a rézbányászatnak, a mezőgazdaság térnyerésének és a világ legnagyobb felszín alatti ivóvízkészletének, Namíbia különleges természeti adottságainak köszönhetően erőteljes gazdasági növekedésbe kezdett, így mára mindkét ország jelentős felvevő piacot jelenthet a magyar agrártermékek, vetőmagok, állattenyésztéshez és növénytermesztéshez társuló technológiák, hűtőházak, egészségügyi eszközök, illetve könnyűiparhoz kapcsolódó termékek és kapcsolt szolgáltatások számára.

Kun Gábor, az MNKH vezérigazgató-helyettesének meggyőződése, hogy „Zambia és Namíbia e térségben gazdasági vezető szerepet fog betölteni, így az elkövetkezendő időszakban a magyar termékek és szolgáltatások piaci jelenléte külgazdasági szempontból stratégiai kérdés Magyarország számára, különös tekintettel arra, hogy e két országban rejlő exportpotenciált nem csak hazánk, hanem az Európai Unió számos fejlett országa, illetve Kína is felismerte!”

Már a két kereskedőház megnyitásával egyidőben magas szintű tárgyalások kezdődtek meg többek közt a zambiai vadgazdálkodási struktúra magyar know-how alapján történő megújításáról, egy 5000 állatférőhelyes sertéstelep és hozzákapcsolódó tangazdaság, vágóhíd, húsfeldolgozó- és csomagolóüzem létrehozásáról, illetve egy helyi kommunális szintű fejlesztési program megvalósításáról is. A tervek közt szerepel továbbá gabonatárolók, silók és műtrágyagyárak felépítése, mezőgazdasági berendezések kivitele, Nakonde-ben egy kereskedelmi és ipari park kialakítása, illetve magyar élelmiszeripari termékek és egészségügyi eszközök, illetve gyógyszerek exportja is.

Elérhetőségek

MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.

1095 Budapest, Ipar utca 5.
(Down Town Irodaház)

Telefonszám: +36 1 810-1600
Email: info ( kukac ) tradehouse ( pont ) hu
Fax: +36 1 810 1601

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Együttműködő partnereink

Kattintson a nagyításhoz

Cégregisztráció
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálja, hogyan gondoskodunk adatai védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk. Rendben